Az aluljáró homályában egy öreg bácsika kuporgott a hideg kövön.Az emberek

elmentek mellette.Nem néztek rá,vagy ha mégis,furcsa semmitmondó tekintetük

szinte égetett.Fájt neki ez a tekintet, nagyon.Ugyan mit tudják ők,miért van

itt.Csak egy koldust látnak,pedig Ő több.Ő egy ember.Egy ember,akinek ez a

sorsa.Belenyugodott.A szíve mégis tele volt fájdalommal.

Egy kisfiú megállt előtte ragyogó kipirult arccal:

-Te vagy a télapó?-kérdezte,s szemében huncut fény csillogott.

Az ősz öregemberke megsimogatta szakállát,majd így felelt:

-Igen,én vagyok.

S látva a kisfiú örömét,eltűnt belőle a fájdalom,

és minden rossz emlék,csak a jó maradt.

Szívét melegség járta át,boldog volt.

Abban a percben talán a legboldogabb a világon.

Fáradtan lecsukta szemét,amiből még egy könnycsepp

utat tört magának.

Utolsó könnycsepp.

Szép csendben elaludt.

S reggel mikor rátaláltak,már megfagyott."